Közeleg a húsvét, ezért mi is nekiálltunk kidekorálni a házat. Ma egy pompon nyuszit készítünk, ami már önmagában is cuki, ráadásul remekül feldobja az ünnepi asztal kinézetét.

A kis báránykák már kezdtek unatkozni, ezért épp itt volt az ideje, hogy készítsünk egy nyuszit is.

Kellékek:

  • olló
  • fehér fonal
  • mozgó szemek
  • ragasztópisztoly
  • némi damil a bajusznak
  • fehér és rózsaszín dekorgumi
  • egy kis pamacs a nyuszi farkának

Első lépésben körülbelül négyujjnyi szélességben tekerj fel a kezedre a fonalból! Ne sajnáld, tegyél rá bőven, mert minél több, annál tömörebb lesz a pompon. Ellenkező esetben inkább fog pulira hasonlítani az alkotásod, mint nyúlra.

Ha úgy érzed elég, akkor vágd el a fonalat és a képen látható módon kösd át középen!

Az így kapott két hurkot ollóval vágd át! Ezzel el is készült a nagyobbik pompon, ami a nyuszi testét jelképezi.

Most kétujjnyi szélességben ismételd meg az előző lépéseket, így megkapod a fejecskét.

Ha elkészültél mind a két pomponnal, nyírd meg őket egy kicsit! Addig formáld mindkettőt, amíg a kívánt formát el nem érik! (Ezen a ponton elkezdheted felmelegíteni a ragasztópisztolyt.)

Most pedig ragaszd össze őket, a már korábban előmelegített ragasztópisztollyal! Ugye milyen jó, hogy előre szóltam? Az így megspórolt időben például lájkolhatod Facebook oldalunkat! ;-)

A fehér dekorgumira rajzold fel a nyuszi két fülét! Korábban ugyan nem említettem, hogy fog kelleni ceruza, de egy igazi kreatív ember keze ügyében mindig ott van egy-két írószerszám. Ha kész, akkor a rózsaszín gumira egy kicsit kisebb méretben felszerkesztheted a fülek belső részét szimbolizáló részeket is. Vágd is ki őket, majd ragaszd össze a rózsaszín és fehér darabokat!

A nyuszi fejére, azaz a kisebbik pomponra rögzítsd a füleket ragasztóval!

Ha eddig eljutottál, nagyjából hasonló eredményt fogsz kapni.

Damilból köthetsz kis bajuszkát is a nyúlnak. Amint elkészültél a kis állatkával, ne felejtsd el megetetni némi sárgarépával! Kellemes időtöltést kívánunk!

Próbáljátok ki a fenti ötletet, és ha tetszett, kövessétek Facebook oldalunkat, vagy, ha további segítségre van szükségetek, csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz. Ha kedvetek tartja, fotózzátok le a saját alkotásotokat, és töltsétek fel az Instagram-ra #5lettar címkével. További frappáns ötletekért nézzétek meg Pinterest oldalunkat!

Szerző: Fawlty

Kivitelező: Etta